1szerűen,frenetikusan megfogalmaztad mondandód. :)

Előzmény

Válasz

Az aktivitás hiánya nem feltétlenül kapcsolódik az érdeklődés hiányához ... számtalan más ok is befolyásolhatja... Az aktivitás folytonossága az időközök ritkulásával csak lelassul, mely a folyamat egészét tekintve átmeneti jelleget öltve, egy folyamat része csupán...
Mely idő különbözet az, amikor már tényleges hiány állapítható meg ?
Lehetséges-e hogy a hiány egy szubjektív érzet csupán ?

Előzmény

Válasz

Vajon az elvárásod beteljesületlensége miatt törölve léptél ki ????

Én "MOST" érkezve olvasom behatóbban e klubban indított témákat, és az eltelt napokat nem nézve kapcsolódtam a korábbi aktivitásotokba. Megnyugtatásodra elmondhatom, ennyi idő elteltével is visszaolvasva, élvezetes olvasmány, melynek igenis VAN értelme, - mert a ki-ki hozzáfűzött kiegészítő gondolattöredékével és összefoglalókkal lehettem gazdagabb valamennyiőtök bejegyzése által.

Neked is tudnod kell :), hogy bármely korból olvasható gondolatoknak meg van az az előnyük, hogy a leírásukat jóval meghaladó időn túl is képesek hatni pusztán a gondolatközlő kisugárzásának erejével és tartalmuk képes láthatatlanul beépülni az érdeklődő elme hasonló gondolatai közé.

Összefüggésében végigolvasva megállapítottam, kérdés-felvetéseiddel remekül irányítottad a lehetséges válaszok kibontakozását, így segítve a téma körüljárását :)) Már pedig egy jó dumáláshoz kérdezni is tudni kell :))) - és a válaszaid is igen figyelemreméltók :)

Nem értem, hogy ennyi válaszadó hozzászólást követően, miért elégedetlenkedsz ???
Miért van az, hogy gyakoribb a borúlátó szemléleted ????

Előzmény

Válasz

„Ha valamit, valami újat realizálni akarok, le kell mondanom arról vagy háttérbe kell szorítanom azt, ami ennek útjában áll. Valami régebbi dolgot fel kell áldoznom az újért.Ez a váltás, lemondás a régiről az új javára, ez megy nehezen. Az újnak nincsen még gyökere, a régi viszont már belém ivódott és jól begyakorolt.Mikor "akarok" változtatni és nem megy, azt mondom; ááá, nem is akartam, nem is olyan fontos, nem is gondoltam komolyan, stb. Eszembe nem jutna őszintén beismerni, hogy feladtam és kudarcot vallottam”

Fentiek jó meglátások, melyeket kiegészítenék azzal, hogy a jó ötletek - ha nem tervszerűen kidolgozottak, ha nem átláthatón, szinte minden várható körülményekre kiterjedő felkészültséggel törekszenek a megvalósítás felé, - akkor a kigondoltak megvalósításának útját állhatják az előre kiszámíthatatlan kockázattól való görcsös félelem, mely az igényelt biztonság, vagy bebiztosítás hiányában átmenetileg bénitólag hatva, leállítja a cselekvést.

Vannak - a folyamatosságot garantáló tervszerűség ellenében bevállalt, - spontán indított megvalósítások, melyek természetükből adódóan szakaszosan akadozott cselekvések.

De gyakori oka lehet a cselekvés késleltetésének a jobbnál jobb megoldásokat kínáló ötletek közül a választást halogató döntésképtelenség is, ami végül a cselekvés lendületére fékezőn hatva, szintén hosszabb időszakra meghiúsíthatja kivitelezést.

Előzmény

Válasz

"Vannak történések amik képesek összerombolni úgy a perszonát, hogy az összeomlik. Ilyenkor az dönti el, hogy az egyén megvilágosodik vagy megörül, hogy azonosul-e tovább az összeomlott gondolat halmazzal (ideg-összeomlás), vagy a pillanatban már attól függetlenül tudja szemlélni a perszona összeomlását (elengedés, megvilágosodás)..."

Egyetértek az idézett előtti gondolatokkal és ez utóbbit is csak kicsit élménydúsabban részletezném... :)

Lelki trauma esetén, amikor az én már elérkezett a lelki válságnak azon stációjához, amikor úgy érzékeli magát, hogy talajvesztett, amikor már semmi fogódzója, - akkor ebben a határait elmosódottan érzékelő állapotában az én-nek lehetősége van tudatos nézőpontját kivonni az események sodrásából (tudatosságát vesztve elájul) vagy minden tudatosságával felsőbb ÉN-jére koncentrálva, annak aspektusából szemlélni a történéseket.
Ez a váltás kezdetben nem tudatos, hanem az ÉN magához ragadja az irányítást és gyámsága alá helyezi az én-t, - így óva meg a további lelki sérülésektől, a szenvedést elkerülni igyekvő én önpusztítással véget vetni szándékozó bármilyen cselekedetétől.

Ilyenkor az én úgy érzékelheti magát, mintha önmagán kívül lenne, mintha csak távoli szemlélőként megtörténnének vele a dolgok, de érzelmileg már nem vesz részt a folyamatokban.
Ismétlődő esetekben, rutinnal tudatosabbá válhat a nézőpontjának kívülre helyezése.
A perszona határainak feloldódásával megnyílt csatorna teszi lehetővé az én-ÉN átjárását.

Ezeket a válsághelyzeteket tul.képpen akár üdvözölhetnénk is, hiszen gyakori hozománya lehet nagy spirituális élményeknek és felismeréseknek :)

Előzmény

Válasz

Feltétel nélküli pozitív elfogadás?
Nem igazán hiszek abban, hogy el kellene fogadni bármit bennünk vagy (főleg) rajtunk kívül.
És pozitívan?
Én azt tanultam, hogy a dolgok létrejötte bizonyítja létjogosultságukat. Elvitatni bárminek a jogát a létezéstől nem szabad, ha "ítéletet" mondani fölötte nem is, de a hozzáállásomat, a viszonyomat megfogalmazni vele szemben, az nemcsak lehetőségem, de talán feladatom is.
Csak túlzásba nem szabad vinni, ezt sem.

Előzmény

Válasz

Kérdés az; mikor viszed túlzásba és tudatában vagy-e a túlzásba vitelnek?
Külső reakció adja a tudtodra vagy van belső kontrollod hozzá?
És hol is van az a túl?
Ahhoz, hogy tudjuk, hol a határ, mindíg túl kell menni rajta - közli a falfirka, és ebben van is talán valami.
Ennek a "fényevő" jóembernek a gondolatait elég volt ma a rádióban csak hallani, de olvastam más vonatkozásban, másvalakinek a "fogalmazását", és arra már nem is tudok, mit mondani. Túl van.
Nagyon-nagyon "túl" van valamin még számomra is, pedig néha élek a gyanúval, hogy én sem vagyok teljesen normális.

Előzmény

Válasz

Igen, semmit se szabad túlzásba vinni. Tanúlságos az alábbi cikk:
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/aa/0/29991/1/kekhirek/Ehezo_csalad_tragediaja__Megkezdodott_a_fenyevo_ferfi_pere

Előzmény

Válasz

Nem történt még meg, és nem fog a jővőben sem.
Most történik, mindíg most.
Szerintem túlhangsúlyozod a képzeletet (kétségtelenül jelentős) erejét és hatalmát.
Az "önismeret", a valódi önismeret az ellenkező irányba hat, a "van" és a "létezik" megfogható tényszerűsége felé, amely lerombolni igyekszik a képzelet varázsát. Nem értek egyet a képzelet mindenhatóságával sem. Van az emberben egy rész, ami nem képzel, hanem lát. Különben mi értelme lenne?
Az önismeret a látást erősíti, és néha kellemetlen( gyenge szó erre) látni dolgokat. Ezzel szemben a képzelet hamis illúziókban tart, ami kellemesebb ugyan, de teljesen félrevisz.

Előzmény

Válasz

Igen, és ráadásul mindenzt saját "szűrőnkön" át látjuk. Saját életmódunk, életszemléletünk, élettapasztalatunk (sőt előző életünk reinkarnációs tapasztalatain), családi hátterünk, neveltetésünk, környezeti hatásoknak kitettségünk stb. stb.-n keresztül...

Előzmény

Válasz